Az én oktatási filozófiám

Már a bemutatkozós bejegyzésemben is felsoroltam pár pontot, de itt a lehetőségem rá, hogy ezt bővebben is kifejtsem.

Én személy szerint nem a lexikális tudást tartom a legfontosabbnak, Jó ha tudja a diák, hogy mikor volt a mohácsi csata, vagy ki volt Radnóti Miklós, de számomra az élvezet van az első helyen. Hogy miért? Mert ez ki fog később is hatni rá. Azt szeretném  majd, ha az én órámat élvezni legjobban; ha eszébe fog jutni 10-20 év múlva, hogy mikor vettük a szonetteket, milyen játékkal vezettem rá őket; ha otthon párszor újra meg fogják hallgatni az Ágnes asszonyt Latinovits előadásában. Ezek mind azt fogják jelenti, hogy hazavittek valamit tőlem, belőlem.

De ne fussunk ennyire előre. Megpróbálom pontonként összeszedni a legfontosabb meggyőződéseimet, és megmagyarázni azokat.

1. Kompetenciák fejlesztése

Igen, tudom, minden PPK-s óra kedvenc szópárosa. De mi többet is adhatnánk egy diáknak? A kompetenciák segíteni fognak neki az egész életében. Ha ki tudja szűrni a lényeget egy szövegben, ha van forráskritikája, ha megfelelően használja az internetet, technológiát, akkor már tanárként sikeresek vagyunk. Semmi nem rossz, még a technológia sem az ördögtől van, csak tudni kell használni.

2. Sokszínűség, kreativitás, unaloműzés

Ebben a pontban nagy jelentősége van a technológia adta lehetőségnek, amit nagyon fontos kihasználni, megismerni, és figyelembe venni, ezért, most erről szeretnék beszélni.

Manapság a fiataloknak több ingerre van szükség ahhoz, hogy figyeljenek. A magyar és a történelem tárgyakat a többség egyébként is unalmasnak tartja, és sokan úgy gondolják, nem is lehet ezen változtatni. Pedig de! Kezdjük a történelemmel. Folyamatosan jelennek animációk történelmi eseményekről, csatékről, de mutathatunk filmrészleteket is (Sacra Corona), musicaleket (István, a király), zenéket (Belga). Megbeszélhetjük, mi az ami tényleg úgy történt, mint ahogy látjuk,és mi az ami nem. Ha látják és hallják, könnyebben tanulják majd meg, illetve jobban látják a problémakört, könnyebb feldolgozni egy-egy témakört.

Magyar nyelv és irodalom órán is megtehetjük ugyanezt, sőt! Még több filmet találunk könyvfeldolgozásokból (Arany ember, Egri csillagok), illetve versek előadása, megzenésítése is található bőven az interneten. Ezeken kívül egy kis kreativitással interaktív táblára is lehet feladatokat csinálni, ezekben segítenek minket oktató anyagok is.

3. Ebbe a pontba szeretném belesűríteni a már bemutatkozáskor megírtakat, ez számomra az arany hármas:

- Soha ne hitesd el a gyerekekkel, hogy buták.  

-Soha ne alázd meg a diákokat!

-Hitelesség, szakmaiság

Ezekről már kifejtettem a véleményemet, de azért összefoglalom. Úgy vettem észre, ezek lapvető problémák manapság. A tanár hangosan és névvel felolvassa a rossz válaszokat, megalázza szóban a diákot társai előtt egy rossz felelet után. Ezek után nincs önbizalmuk a gyerekeknek, és mondjuk ki, elhiszik magukról hogy hülyék. Pedig minden kis diák egy agyagtömb, és nagy szerepünk lesz abban, hogy egy műalkotáshoz járulunk hozzá, vagy egy alaktalan tömbhöz. Segítenünk kell nekik, és ki kell alakulnia egy kölcsönös bizalomnak.

A lexikális tudásunknak is helyén kell lennie, hiszen példát kell mutatnunk. Nem szabad könyvből felolvasni a tanagyagot, mert a diák érezni fogja a hiányosságot, és fel fogja tenni a kérdést magában: ha a tanár se tudja, akkor én minek tanuljam meg? Ha pedig egy-egy nehezebb kérdésre mi sem tudjuk a választ, be kell ismerni, és kihasználni a technológia lehetőséget: nézzünk együtt utána!

Röviden ennyit gondoltam megosztani a kérdésben, remélem sikerülni fog ezek alapján tanárként élnem és dolgoznom.